Fiók_az angiotenzinreceptor-blokkolók.indd

Az angiotenzinreceptor-blokkolók jelentősége Állami Szanatórium Sopron, II. sz. Kardiológiai Rehabilitációs Osztály A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) központi szerepet tölt az angiotenzin II a szisztémás ACE-rendszerben vagy a lokális, ACE- be a kardiovaszkuláris betegségek patomechanizmusában. Nem véletlen független szöveti enzimatikus utakon (mint például a miokardiális kimáz) tehát, hogy az utóbbi 40 évben intenzív kutatómunka folyt részletes megismerésére, és az sem, hogy a RAAS a hipertónia gyógyszeres Mind az ACE-gátló mind az ARB-kezelés mellett esetenként meg- kezelésében is meghatározó célponttá vált. fi gyelhető egy paradox jelenség, az úgynevezett „aldoszteron escape”. A RAAS alapvető lépése az az ismert enzimatikus folyamat, amely során Ez a hosszan tartó kezelés során az angiotenzin II reaktivációját és az a renin hatására először az angiotenzinogénből egy biológiailag inaktív aldoszteron szintjének a kezelés megkezdése előtti szintnél magasabbra dekapeptid az angiotenzin I, majd az angiotenzin I-ből egy újabb hidrolízis történő emelkedését jelenti. A jelenség klinikai következményei nem során az angiotenzin konvertáló enzim (ACE) közreműködésével egy elhanyagolhatóak, hiszen csökken a szerek antihipertenzív hatása és oktapeptid, az angiotenzin II keletkezik. Az angiotenzin II a RAAS kóros fokozódik a célszervkárosodás veszélye. A pontos biológiai mechaniz- működése okozta káros hatások legfontosabb közvetítője. Az emelkedett mus még nem tisztázott, de az ismert, hogy a tartós ACE-gátló, vagy angiotenzin II aktivitás számtalan kóros patofi ziológiai folyamat elindí- ARB-kezelés során felhalmozódik a renin és az angiotenzin I. Nem tója és első lépése is egyben. Endothel-diszfunkciót és vazokonstrikciót kizárt, hogy ez olyan fokú lehet, amely már áttöri a gyógyszerek gátló okoz, fokozza az aldoszteron-elválasztást, emeli a vesében a nátrium hatását. Az aldoszteronemelkedés összefüggésben lehet ACE-gátló, tubuláris reabszorpcióját, csökkenti a vesék vérátáramlását, és előse- illetve ARB-kezelés káliumszint emelő hatásával is.
gíti a magasvérnyomás-betegség kialakulását. Érdemes megemlíteni, Mindenképpen említést érdemel még a RAAS gátlásának egy újonnan hogy más enzimek, így a miokardiumban nagy mennyiségben található bevezetett gyógyszere, a direkt renin-inhibítor, az aliskiren. A vérnyomás- masztocita eredetű kimáz, a leukocita eredetű tonin és a thrombocita csökkentés mértékében a hatása az ACE-gátlókhoz és az ARB-khez mér- eredetű karbopeptidázok illetve más enzimek is képesek az angiotenzin II hető. Az aliskiren kezelés kapcsán is észleltek nagyon ritkán angioödemát. előállítására. Bár a pontos mechanizmus még nem ismert, feltehetően ezek Alkalmazása kapcsán száraz köhögés is előfordul. Ennek gyakorisága az alternatív enzimatikus utak is magyarázhatják az úgy nevezett „ACE azonban csak harmada az ACE-gátlók esetén tapasztalthoz képest.
escape” jelenséget, amikor a betegekben a keringő angiotenzin II szint a tartós ACE-gátló-kezelés ellenére is visszatér a kezelés előtti szintre. ARB-k a hipertónia kezelésében: nemzetközi ajánlások
A specifi kus angiotenzin II receptor-antagonisták (ARB) kifejleszté- A Magyarországon elérhető ARB-k a következők: candesartan, se vezetett az angiotenzin II biológiai hatását közvetítő receptorok és eprosartan, irbesartan, losartan, olmesartan, telmisartan, valsartan (1. altípusaik részletes megismeréséhez. Jelenleg legalább négy (AT –AT ) táblázat ). A hipertónia kezelésével kapcsolatban közzétett számos nem- receptoraltípus ismert, amelyek közül az AT -es az, amely felelős zeti és nemzetközi irányelv mindegyike egyetért abban, hogy az ARB-k angiotenzin II patogén hatásainak közvetítéséért.
nélkülözhetetlenek a magasvérnyomás-betegség elleni gyógyszerek fegy-vertárában. Mindezek az irányelvek kiemelik az ARB-k jelentőségét olyan Gyógyszeres lehetőségek a RAAS befolyásolására
betegek esetében, akik valamilyen okból nem tolerálják az ACE-gátló A RAAS aktivitásának csökkentésére kifejlesztett szerek a hipertónia kezelést és hangsúlyozzák fontosságukat társbetegségek (cukorbetegség, leggyakrabban alkalmazott és jól tolerálható gyógyszerei közé tartoznak. szívelégtelenség ,vesebetegség) előfordulása esetében ( 2. táblázat) is. Az angiotenzin II vérnyomásemelő hatását az ARB-k az AT receptor Az ARB-k csoportjába tartozó gyógyszerek egyaránt hatékonyak a blokkolásával, az ACE inhibitorok az angiotenzin II szintézisének gát- magasvérnyomás kezelésében. Hatékonyságuk összemérhető az ACE- lásával csökkentik. Mindkét vegyületcsoport szerei a magasvérnyomás- gátlókéval illetve többi vérnyomáscsökkentőével. A klinikai vizsgálatok betegség meghatározó és alapgyógyszerei közé tartoznak. azt bizonyították, hogy a losartan 100 mg, a valsartan 320 mg és az Az ARB-k kifejlesztését a ACE-gátlók néhány,nem mindenben előnyös olmesartan 40 mg-os napi dózisban 12 hétig alkalmazva mind a szisz- tulajdonsága is indokolta. Az ACE nemcsak az angiotenzin I hidrolízisét tolés mind a diasztolés vérnyomást a többi vérnyomáscsökkentőhöz katalizálja, hanem a bradikinin és a tachikininek – így a szubsztansz hasonlítható mértékben csökkentik. Az ARB-kel már egyedüli szerként P lebontását is. Az ACE-gátlás ezért a bradikinin felhalmozódásához adva is 48-55%-os arányban elérhető a célvérnyomás. Egyformán is vezet, amely egyrészt előnyös, mert vazodilatációt okoz, másrészt hatékonyak férfi aknál és nőknél, időseknél és fi ataloknál. Feketebőrű azonban összefüggésbe hozható az ACE-gátlók gyakori mellékhatá- betegekben azonban – hasonlóan az ACE-gátlókhoz – monoterápiában sával, a száraz köhögéssel és a ritka angioödémával. Az ARB-k nem befolyásolják sem a bradikinin sem a substance P szintjét, ezért a fenti A hipertóniás betegek nagy részében több gyógyszer együttes adá- mellékhatások is sokkal ritkábbak. Az ARB-k másik előnye, hogy az sára van szükség a célvérnyomás eléréséhez. Az ARB-k eredményesen angiotenzin II hatását receptorszinten gátolják, függetlenül attól, hogy kombinálhatóak a legtöbb vérnyomáscsökkentővel.
FIÓK: AZ ANGIOTENZINRECEPTOR-BLOKKOLÓK JELENTŐSÉGE A HIPERTÓNIA KEZELÉSÉBEN ARB és a diuretikum
Tekintettel azonban arra, hogy az említett tanulmányban az alkalmazott Jóllehet az ARB-k maximális dózisig történő feltitrálása némileg növe- gyógyszerdózisok szubmaximálisak voltak, az ott kapott eredmények li a responderek arányát (63%), ez az arány a hydrochlorothiazid hozzá- nem általánosíthatóak teljes mértékben. Mindenesetre úgy tűnik, hogy az adásával lényegesen növelhető (70%), úgy, hogy emellett a szisztolés és ARB-k és ACE-gátlók együttadásával csak mérsékelten nagyobb vérnyo- diasztolés vérnyomáscsökkenés mértéke is jelentősen fokozódik. Például máscsökkenést lehet elérni, ezért hipertóniában ennek a kombinációnak egy vizsgálatban enyhe és közepes fokú hipertóniában szenvedő betegek- a rutinszerű alkalmazása még további vizsgálatokat igényel.
nél a 8 hetes 80 mg telmisartan és 12,5 mg hydrochlorothiazid kezelés 23,9/14,9 Hgmm-es vérnyomáscsökkenést eredményezett. Ez a csökke- Az ARB-k tolerálhatósága
nés 8,5/3,4 Hgmm-el volt nagyobb a telmisartan és 17,0/7,6 Hgmm-el Mind az ACE-gátlók mind az ARB-k a legjobban tolerálható a hydrochlorothiazid monoterápiához képest. Egy másik randomizált antihipertenzív gyógyszerek közé tartoznak. A mellékhatások és a vizsgálatban 538 enyhe hipertóniás beteg 12 hetes irbesartánnal és biztonságossági profi l szempontjából azonban nem elhanyagolhatóak a hydrochlorothiaziddal történő kombinált kezelése szignifi kánsan na- klinikai különbségek. Az 1966 és 2006 között publikált metanalizisek gyobb mértékben csökkentette a vérnyomást, mint a két szer külön külön. – amelyek olyan vizsgálatokat foglaltak magukban, amelyekben köz- A célvérnyomást is nagyobb arányban (55%) lehetett elérni kombinált vetlenül hasonlították össze a ARB-ket és ACE-gátlókat – nem találtak kezeléssel, mint az irbesartan (34%) vagy hydrochlorothiazid (25%) különbséget sem az általános, sem néhány kiemelt mellékhatás (szédü- monoterápiával. A súlyos hipertóniában szenvedő betegek estetében is lés, fejfájás) vonatkozásában. Azonban minden vizsgálat azt igazolta, hasonló eredményeket lehetett elérni.
hogy a köhögés mint mellékhatás lényegesen gyakoribb az ACE-gátlóval kezelt betegek között (10%) mint az ARB-vel kezeltekben ARB és a kalciumantagonisták
(3%). Az angioödéma, ez a potenciálisan életveszélyes szövődmény Kimutatták, hogy a kalciumantagonista hatású amlodipin együttadása meglehetősen ritkán volt észlelhető. Az azonban kiemelendő, hogy ARB-vel nagyobb vérnyomáscsökkenést okoz mint az ACE-gátlóból és az összes ilyen eset kizárólag az ACE-gátlóval kezelt betegek között a hydrochlorothiazidból álló kombinált kezelés. Egy másik vizsgálatban fordult elő. Ezekből a vizsgálatokból az is kiderült, hogy a fellépő mel- középsúlyos hipertóniában (RR≥160/100 Hgmm) a 8 hetes 320 mg lékhatások miatt a gyógyszer elhagyására szignifi kánsan gyakrabban valsartannal és 5 mg amlodipinnel történő kombinált kezelés 28,5/16,6 került sor az ACE-gátlóval történő kezelés során (8%) mint az ARB Hgmm-es átlagos vérnyomáscsökkenést okozott, míg a valsartan egye- dül adva csak 19,8/13,6 Hgmm-es illetve az amlodipin csak 17,7/11,6 Hgmm-es csökkenést eredményezett. Egy harmadik, enyhe és közepes és a angiotenzinreceptorantagonista-kezelés hipertóniában szenvedő betegeken végzett vizsgálatban azt találták, hogy 80 mg telmisartan és 10 mg amlodipin kombinációjával a 8 hetes kezelés során a betegek 77%-ában lehetett a célvérnyomást elérni. Ez az arány A legtöbb beteg esetében az első választandó szer- monoterápiában a telmisartánnal 36%, amlodipinnel 52% volt.
nek a thiazid diuretikumokat javasolta egyedül ARB és a bétablokkolók
Más hatékony antihipertenzív kezeléssel egyetem- A magasvérnyomás-betegségben az ARB vagy az ACE-gátló kezelés ben alternatívaként elfogadta az ARB kezelést is.
kiegészítésére a bétablokkolók is jól alkalmazhatóak. A RAAS gátlás Más gyógyszeres lehetőségek mellett megfonto- vérnyomáscsökkentő hatását ugyanis jól kiegészíti a bétablokkolók lásra érdemesnek tartotta az ARB kezelést szív- elégtelenségben, 2-es típusú cukorbetegség vagy szimpatikus aktivitást és perctérfogatot csökkentő hatása. A GEMINI vizsgálatban 1235 hipertóniában és 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő beteg a vizsgálat indulásakor ACE-gátló (76 %), vagy ARB Ha speciális szempontok nem szólnak ellene, 55 év (23 %) kezelést kapott. Ezen kezelés mellett csak a betegek 4%-ában alatti nem fekete bőrű betegeknél első szerként ACE-gátló, ARB vagy bétablokkoló javasolt.
volt alacsonyabb a vérnyomás, mint 135/85 Hgmm. A 7 hetes titrációs Fekete bőrű és 55 év feletti betegekben első periódus végére bétablokkoló (metoprolol vagy carvedilol) hozzáadására szerként kalciumantagonista vagy vízhajtó ez az arány 65%-ra növekedett. Tekintettel a cukorbetegségre, ezekben a betegekben az elérendő célvérnyomás 130/80 Hgmm volt. ACE-gátlót Az ARB kezelés mint lehetséges alternatíva ezen vagy ARB-t valamelyik bétablokkolóval kombinálva, ezt az értéket végül ajánlás szerint is megfontolandó bal kamra a betegek 36%-ában el lehetett érni.
hipertrófi a, szívelégtelenség vagy 2-es típusú ARB és az ACE-gátlók
Az egymással összemérhető hatékonyságuk miatt Elméleti megfontolások alapján - mivel az ACE-gátlók és az ARB-k első választandó szerként egyaránt javasolta a más mechanizmussal gátolják az angiotenzin II-t, a RAAS teljesebb thiazid diuretikumokat, a bétablokkolókat, a gátlását, és így jelentősebb vérnyomáscsökkenést lehetne elérni együttes kalciumantagonistákat az ACE-gátlókat és az adásukkal mint külön külön. Ezzel, az elméletileg vonzó terápiás lehe- tőséggel kapcsolatban azonban a klinikai adatok kevésbé meggyőzőek. Más gyógyszeres lehetőségek mellett az ARB adását megfontolásra érdemesnek tartotta bal Egy néhány éve publikált metaanalízisben azt találták, hogy az ACE- kamra hipertrófi a, vesekárosodás, korábbi gátló vagy ARB monoterápiával elérhető vérnyomáscsökkentéshez szívinfarktus, szívelégtelenség, rekurráló képest a kombinált kezelés már csak kis mértékben csökkenti tovább pitvarfi brilláció, metabolikus szindróma vagy mind a szisztolés (3 Hgmm), mind a diasztolés (4 Hgmm) vérnyomást. 2-es típusú cukorbetegség előfordulása esetén.
Első választandó szernek a thiazid diuretikumokat 1. táblázat. A Magyarországon elérhető javasolta. Alternatívaként szóba jön a bétablokkoló 60 évesnél fi atalabbaknál, az A gyógyszer neve
adagja (mg/nap)
az adagolás gyakorisága
ACE-gátló nem fekete bőrű betegeknél, és általában minden betegnél a hosszú hatású Albuminuriás cukorbetegekben az első választandó szerként az ACE-gátló vagy az ARB javasolt.
Szívelégtelenségben vagy nem diabeteszes eredetű vesebetegségben ARB javasolt, ha az ACE-gátlók ARB: angiotenzinreceptor-antagonista, ACE: angiotenzin-konvertáló enzim.
Egy másik nagy metaanalizisben az 1995 és 2005 között megjelent Összefoglalás
közleményeket összesítve elemezve azt mutatták ki, hogy a legmagasabb A hipertónia gyógyszeres kezelésében az ARB-k effektivitásuk és tole- 12 hónapos terápiahűség az ARB-k adása mellett volt tapasztalható rálhatóságuk miatt jelentős és meghatározó szerepet töltenek be. Kiemelt (42–64%). Ez meghaladta a többi vérnyomáscsökkentő, az ACE-gátló, jelentőségük van akkor, ha az ACE-gátlók mellékhatásaik, elsősorban a a kalciumantagonista, a bétablokkoló vagy a diuretikumkezelés mellet száraz köhögés miatt nem alkalmazhatóak. A tapasztalatok arra utalnak, észlelt arányokat. Ennek a kiváló eredménynek a hátterében feltételez- hogy hatásosságuk és kedvező mellékhatás-profi ljuk a hosszú távú terá- hetően az ARB-k kedvező mellékhatás-profi lja és biztonságossága áll.

Source: http://www.sopronreha.eu/Fiokdr_angiotenzinreceptorblokk_jel_hipert.pdf

2cycle gia with pldh assay

2-cycle GIA with p LDH assay Created by: Aim The aim of this 2-cycle Growth Inhibition Assay is to quantify inhibition of invasion or growth of P. falciparum into erythrocytes. The inhibition is thought to be mediated by P. falciparum specific antibody in the presence of purified IgG fraction from animals immunized with P. falciparum antigens. Allowing the parasites to grow

kidskorner.net.au

Child’s Details Child Customer Reference Number (Provided by Centrelink):Is there anyone prohibited from having contact with your child?Custody Orders or Apprehended Violence Orders:Yes (if yes please provide details and copies)Under NSW Centre–Based Child Care Regulations (2004) you are required to provide a copy of your child’s birth certificate: Booked Days and Times If you ap

Copyright © 2018 Medical Abstracts